„– Egy néppártban helye van az olyan kifejezéseknek, mint az »úgynevezett holokauszt« vagy éppen a »szocionista«?
– Sok nemzetnek volt holokausztja, nem szeretem a határozott névelős formáját, ezért ha mégis a mindenekfelett állóként kezelt zsidó holokausztra utalok, akkor szoktam az úgynevezett előszót használni, ha már sajnos költségvetési tételként elém került még 2015-ben is. Emellett Kövér László akárhány szájzárbírsága ellenére sem fogom szocialistának nevezni a szociális érzékenységgel nem rendelkező, ellenben idegen érdekeket kiszolgáló szocionistákat, ahogy Isten ajándékának sem a hazánkat felvásárló idegeneket, vagy rejtett erőforrásnak a megélhetési gyermekvállalást. Akárhányszor is büntet meg érte az Országgyűlés, a cigánybűnözést már csak azért sem fogom megélhetési bűnözésnek hívni, mert a Legfelsőbb Bíróság 2010-ben kimondta, hogy a Jobbik nem lett volna szankcionálható e szó használata miatt. Nem fogom a nemzeti összetartozás ünnepének nevezni a magyarság legnagyobb gyásznapját, missziónak honvédjeink idegen földekre küldését, és még sorolhatnám. A XX. század pártjai által tabuként kezelt problémákkal egy XXI. századi párt képviselőiként foglalkoznunk kell, méghozzá szókimondóan, mert a 24. órában már nincs idő udvariaskodó mellébeszélésekre. (…)
– Ahhoz képest, hogy kevésbé konfrontatívnak tartják ezt a témát, nagy botrány kerekedett, amikor szóvá tette, hogy az év első újszülöttje egy Rikárdó nevű kisfiú volt.
– A média közölte fényképpel együtt, hogy egy 23 éves anya harmadik gyermekeként született. Tipikus. A Jobbiknak kár is volna kormányzásra készülnie, ha tartanánk a hazug, balliberális hisztériakeltéstől, ami a nemzetstratégiai sorskérdéseink felvetése esetén – akármilyen mérsékelten fogalmazunk is – mindenképp kialakul. Ilyen volt szerintem az úgynevezett »Rikárdó-ügy« is, pusztán annak megállapítása, hogy a cigány népességrobbanás nem a magyarság része. Pokol Béla az Európa végnapjai című, kitűnő könyvében merte leírni, amiről hivatalos számok nincsenek: hogy a cigányság generációnként megduplázódik. Hozzáteszem, közben a magyarság megfeleződik, hiszen az egy magyar nőre jutó gyerekek száma nem éri el az egyet sem.